Lausanne-ra
ígérte a világrekordot, ám akkor még a rajtpisztolynál is gyorsabb volt. Aries Merritt
az év utolsó Gyémánt Liga viadalán azonban szenzációs eredménnyel tudatosította: új időszámítás vette kezdetét.
Amikor a legendás kínai gátfutó, Liu
Xiang 2006-ban 12.88-at futott, mágikus határt tört át 110 méteren. Olyasmi
volt az körülbelül, mint amikor Usain Bolt 9.7 alá került Pekingben. Két évre
rá aztán jött egy bizonyos Dayron Robles és a kubai további egy
századmásodpercet faragott Liu világrekordjából. Ha az szenzáció volt a
javából, akkor Aries Merritt legújabb eget rengető eredményére bizony nehéz
jelzőket találni. Az amerikai atléta 12.80-ra javította Robles csúcsát, azaz
hét (!) századmásodperccel futott jobbat az eddigi legjobbnál. Ez nem kevés,
aki látott már atlétikai befutót, az pontosan tudja, hogy ennyi idő akár métereket
is jelenthet a célba érésnél. Persze érett már Merritt előre bejelentett
rekordja, ám volt, hogy az időjárás szólt közbe, s volt olyan is, hogy
figyelmetlen volt a rajtnál és még a rajtpisztoly eldörrenése előtt megmozdult.
Brüsszelben, a Gyémánt Liga sorozat utolsó állomásán azonban minden összejött,
így a szezonzáró atlétikai versenyen Merritt komolyan feladta a leckét a
következő szezonra készülő vetélytársaknak. Említettem Bolt pekingi bravúrját - hát ez a 110 méteres eredmény már jóval inkább a jamaicai sprinter Berlini produkciójára hajaz, amikor a rekorder több, mint egy tizedmásodperccel előzte meg „magát” - és korát is.
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a
sérülésekkel bajlódó Liu Xiang és Dayron Robles ideje lejárt, mi pedig kezdhetünk
megbarátkozni a 12.85 alatti világgal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése