Bár
magát – természetes módon – már élő legendaként tartja számon, Usain Bolt
halhatatlansága azért több kérdést is felvet. Mennyit kell futni az eredmények
után, avagy hány kulcs nyitja az örökkévalóság kapuját?
Vannak vitathatatlan tények. Usain Bolt Pekingben 100-on, 200-on és a váltó tagjaként is
aranyérmet szerzett, majd négy évvel később Londonban mind a három
versenyszámban megvédte olimpiai címét. Ez a dupla-triplázás eddig az atlétika történetében soha
senkinek nem sikerült rajta kívül. Carl Lewisnak összejöhetett volna 1988-ban, ha
a 4x100-as csapat nem ügyetlenkedi el a váltást még az előfutamok során. (Lewis,
Los Angeles után a 200 méter helyett azonban távolugrásban tudott ismételni, így
jött volna ki a váltó sikerével a mesterhármas.) Említsük azért meg, hogy az amerikai felütése nagyobbat szólt, hiszen 84-ben nem hármat-, hanem kapásból négy
aranyat nyert, ez a bravúr pedig Usain Boltnak eddig még nem adatott meg.
A jamaicai ugyanakkor elmondhatja magáról,
hogy az olimpiákon regisztrált versenyszámai mindegyikében máig élő világcsúcs
fűződik a nevéhez. Ezek galaktikus idők, áttörésükre (mástól) éveket kell várni. Ami talán a legszembetűnőbb azonban, Bolt hármas címvédésének ellensúlyozása képpen, hogy Lewis - a 100 méteren kívül - ugyan csak távolugrásban ismételt olimpiai karrierje során – abban azonban négyszer!
Lewis négy olimpián vett részt,
összesen pedig kilenc ötkarikás arany lóg a szekrényében. Bolt Athénban,
Pekingben és Londonban is ott volt, éremgyűjteményében összesen hat aranyérem csillog. Érdekes, hogy Bolt, egy riói éremeső alkalmával behozhatja
elődjét az aranyak számát illetően, ám – az athéni kiesést nem számítva –
a karibi vágtázó ez esetben három olimpiáról gyűjthetné be a kilenc medált.
Carl Lewis a 80-as, 90-es években
ikonikussá-, Usain Bolt pedig napjaink legendájává-, azaz hamisíthatatlan márkává
vált. Eredményeik alapján a világ legjobbjai, a rövidtávfutás legcsillogóbb
képviselői. Bár nem ők festették fel nemzeteiket a sportág térképére – ezt
megtette előttük már Jesse Owens és Asafa Powell – ám ők emelték az atlétikát
eggyel (kettővel) magasabb szintre. És bár Usain Bolt soha nem lesz Carl Lewis, a legendák kapujának zárjába nagyon úgy tűnik, hogy két kulcs is passzol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése