A
2015-ös Pekingi Atlétikai Világbajnokságon Usain Bolt félisteni magasságokba
emelkedett, Justin Gatlin pedig két ezüstéremmel is emelt fővel távozhatott. És megint mi győztünk.
„Százméter”. Bolt jött, látott, botlott,
majd győzött. Gatlin a szélsebes, már-már ijesztő előfutamok után – hiába a két
éve tartó dominancia – végül nem bírta a végét, a százas döntő utolsó tíz
méterén a híres fókusz egy pillanatra elhomályosult, mozgása szétesett, a
századmásodpercnyi megingás pedig végül az aranyérembe került.
Mögöttük már leselkedik két ifjú titán,
az amerikai Trayvon Bromell és a kanadai Andre De Grasse, akik a következő
évtized meghatározó sprinterei lehetnek. Felnőtt pályafutásuk első komoly állomásáról
egy-egy bronzéremmel távoztak. Asafa Powell és Tyson Gay sehol, sehol… Nagy
kár!
A hazai közönség örömére jól jöttek
a kínaiak, már ők is tíz másodperc alá kacsintgatnak és a döntőben is képviseltették magukat. Jimmy Vicaut-ban több van, Christophe Lemaitre-ben pedig remélhetőleg van még.
Kétszázon hasonló forgatókönyv, de itt Bolt sokkal inkább dominált. Addig futott, amíg egy operatőr el nem kaszálta,
mondta is utána a nagy ember: - Biztosan Gatlin fizette le az ügyetlen tévést.
Miután látta, hogy Bolt köszöni, jól van, a bajnok kommentjéhez az amerikai
csak ennyit fűzött hozzá: - Kérem vissza a pénzem!
A váltóban sem történt különösebb
meglepetés, hála ismételten az amerikaiaknak, akik szokás szerint
elügyetlenkedték az utolsó váltást, így Michael Rodgers kétméteres előnye,
pillanatok alatt jó ötméteres hátránnyá olvadt, szerencsétlenségére éppen Usain
Bolttal szemben. (Hogy teljes legyen a történet, Gatlinéket a rossz váltás miatt végül ki is zárták.)
Világrekord nem született, Bolt csúcsai
már-már megközelíthetetlenek, még neki is. Szó mi szó, a jamaicai triplázón talán most először látszott, elfáradt. A kétszáz
méteres finálé után a fotósok gyűrűjében, fekvőtámaszozás helyett ezúttal csak leroskadt egy székre és cipőjét
levetve, kezében a nemzeti zászlóval, perceken át csak pihent. Egy idő múlva az
ezüstérmes Justin Gatlin is mellé telepedett, száján hatalmas mosollyal. Ő is
lehúzta lábáról a szögest. Együtt fújtattak, majd az amerikai gratulált a bajnoknak. Összekacsintottak. Jó móka volt.
Győztes és vesztes,
jó és rossz? Nem. Illetve teljesen mindegy. Akkor és ott csak ketten a sok közül. Amúgy a megközelíthetetlen páros. Örülhetünk, hogy róluk szól az atlétika.
